32. heti beszámolóm az önkormányzat heti munkájáról

Az a véleményem, hogy az önkormányzat munkájának átláthatónak kell lennie a falu lakói számára.
Ezért – mivel a 32. héten helyettesítettem a polgármester urat, a hétről ebben a bejegyzésben számolok be.
A beszámolóm nagy részt képekből fog állni, ahol bemutatom mit vittek véghez a közmunkások és a diákmunkások.
Elöljáróban annyit elmondanék, hogy összességében meg vagyok a munkájukkal elégedve, hiszen azt a munkát amit a hétre terveztem, elvégezték.
Ezt növeli az a tény, hogy gazdasági helyzetünk és az eszközkészletünk inkább csak az elégséges szintet súrolta.
Az elvégzett munkához nagyon sok embertől kaptam segítséget, őket ki szeretném itt emelni.
– Polgármester Úr felajánlotta a saját fűkaszáját a fűvágáshoz. Ezúton is nagyon szépen köszönöm neki, mert enélkül nem tudtunk volna megoldani a fűkaszálást.
– Az önkormánytól kb. 3 liter benzint fogyasztottunk fűnyírásra és 6 méter damilt.
– Vladár Ágnes képviselő asszony felajánlotta a fehér festéket amivel a festést elvégeztük. Ő ezt a képviselői tiszteletdíjából fedezte. Erről további információ az elszámolások bejegyzésben olvasható.
– Vladár Gábor szakmai tudást és fizikai segítséget nyújtott, nem kímélve az idejét és a gépparkját.
– A további eszközöket és anyagokat én biztosítottam a félretett alpolgármesteri fizetésemből. Erről is Ft-ra pontosan elszámolok az elszámolások bejegyzésben.
– Egy fűkasza fej tönkrement, mert elkopott. Egy rossz fűkaszáról pótoltuk.
Következzenek a képes beszámolók, hiszen mondani bármit lehet. 😉

Pár általános munkálat:

Ezeken kívül volt még iszap lapátolás, kultúrház rendezés, szemétszedés és megannyi apró dolog amivel szebbé tették a falut a közmunkások!

Festések:

A festés nem varázsolta vadonatújjá a szerkezeteket de véleményem szerint határozottan szebbek és időtállóbak lettek. Ráadásul mindez anyagilag egy forintjába sem került a falunak!

A pénteki napon még egy kis versenyt is rendeztünk (azok közül akik megjelentek…) és megnéztük ki-mire képes egy óra alatt. A közmunkások választhatták ki a rendbe hozandó területet, annyi volt a feltétel, hogy közterület kell legyen. Volt aki nagyon furfangosan választott területet…

Megmaradt és vásárolt dolgok:
– 6 db spakli
– 6 db drótkefe
– 12 liter hígító, kb. fél liter megmaradt.
– 5 liter rozsdamaró, kb. fél liter megmaradt
– Nem tudom pontosan hány liter festék volt (több adagban kaptuk), de kb. 5 liter hígított festék megmaradt
– 10 db kesztyű, ebből megmaradt még 2 db (ez nálam van, de ezeket is leadom)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *